#039 Zubreczki Dávid – Kedvenc helyek a szomszéd utcában

Veröffentlicht:

Hogyan lehetne olyanná tenni a fővárost, ahonnan nem menekülnek a „zöldbe” a gyermekes családok? És mi az az ördögi kör, amiből Budapest nehezen tud kitörni?
Ebben az epizódban Zubreczki Dávid „városi mesemondóval” beszélgetek Budapestről. A szétterülő alvóvárosokról, autósokról és kerékpárosokról és még a Jóisten garázsáról is. Szó esik titkos repülőtérről és alagutakról, valamint egy elásott harangról is, de legfőképpen arról, mit jelent egy élhető nagyváros a 21. században. Mondjuk egy olyan országban, amely kívülről nézve ma már egyre inkább egyetlen nagy városi agglomerációnak látszik.

Zubreczki Dávid újságíró, zenész 1999-ben végezett a gödöllői Szent István Egyetemen, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetben, amelyet egy interjúban a „karok között lebegő kis csodaműhelynek” nevezett. Eredeti szakmájában igazából sosem dolgozott, ám több mint tíz éven át írta az Index egyik legolvasottabb blogját, az Urbanistát, amely egyszerre foglalkozott a város múltjával és jelenével.
Bár blogjától 2019-ben megvált, Dávid azóta is „urbanista”: sétáin eredeti szemszögből ismerteti meg Budapesttel – sokszor azokat, akik ott laknak, csak korábban nem vették észre, milyen kincsek vannak az orruk előtt.
Műsorjegyzetek
Zubreczki Dávid

weblapja
a Wikipédián
említett könyve, a Templomséták Budapesten
a (már nem működő) Urbanista blog az Indexen
az Építészfórummal együttműködésben készülő podcastja, az Auditórium
még ma is meglévő zenekara, a Boogie Mamma

Az epizódban említett templomok és a kapcsolódó történetek

Hermina kápolna
Pasaréti Páduai Szent Antal Plébániatemplom
a Regnum Marianum templom és felrobbantása
Szent Mihály kápolna (Margit-sziget) és a megtalált harang
a tabáni szerb székesegyház (rác templom) és eldózerolása
Városmajori Jézus Szíve Plébánia-templom

Kiemelten említett egyéb helyszínek és történetek

a Felvonulási tér (ma: Ötvenhatosok tere)
Matthias Rust berepülése és leszállása a moszkvai Vörös téren
a Mol Campus (Mol-torony) felhőkarcolója a Válasz Online cikkében; korábban tervezett toronyházak (köztük a Fiumei úti, visszabontott torony) a Magyar Narancs cikkében
a frankfurti konyha a New York-i MOMA kiállításán
Márai Sándor Egy polgár vallomásai című kötetében ír Krisztinaváros új vásárcsarnokán a számjegytelen, újmódi toronyóráról, amit a helyiek közül sokan „bolseviki”-nek tartottak. Zoltán Gábor a Szomszéd című esszéregényében idézi Márait, és ír bővebben erről a jelenségről.
Zoltán Gáborral – egyebek mellett a Szomszédról – ebben a korábbi podcastepizódban beszélgettem:

#025 Zoltán Gábor – A vadászfalka elszabadulása, nyilas orgia Budán és a nálunk lapuló benzines palack


a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) új campusának fejlesztése az Építészfórum cikkében
Mátyásföld
a budavári teherelosztó és lebontása

Egyéb említett művek

Tengiz Abuladze: Vezeklés
Tom Wolfe: From Bauhaus to Our House

Líra könyvajánlóAz epizód végén, az új könyvismertető blokkban, amelyet a Líra Könyv támogat, ezúttal Pilinszky János Önéletrajzaim című kötetét ajánlottam.
Urbanizáció

világbanki előrejelzés arról, hogy 2050-re a magyarok 4/5-e városban él majd;
az Otthon Budapesten című fővárosi fejlesztési stratégia, benne a lakhatás feltételeinek javítása, kerékpárak építése, az agglomeráció további szétterülésének megakadályozása, a „kis távolságok városa”, mint stratégiai cél;
Erő Zoltán ebben a Qubit podcastjában lamentált azon, hogy vajon Budapesten hára van-e még egy kezelhetetlen betelepülési hullám;

Az epizódban említett építészek

Farkasdi Zoltán
Kotsis Iván
Makovecz Imre
Rimanóczy Gyula

A Városliget és „megújítása”

A Városliget (és faátültetéseinek) története
Egyelőre nem látni világosan, mi épül majd meg és mi nem a tervezett városligeti épületekből. Ez a cikk A Liget Budapest Projekt visszanyeséséért küzdő városvezetés és a teljes megvalósítást erőltető Baán László korámánybiztos közötti állóháború, amelynek jelenlegi állása szerint a Liget Budapest Projekt és tervezett épületei:

Néprajzi Múzeum (épül)
Magyar Zene Háza (épül)
Nemzeti Galéria (a régi Petőfi Csarnok helyén, leállítva)
Magyar Innováció Háza (a régi Közlekedési Múzeum helyén, leállítva)
Városligeti Színház (építése leállítva)



A lebontott Közlekedési Múzeum új helyszíne: az Északi Járműjavító
Említett építészeti stílusok

bauhaus – a dessaui önkormányzati modell;
brutalizmus – a bostoni városháza rendre az élen végez a világ legcsúnyább épületeinek toplistáján, például itt;
szocreál
neoklasszicizmus
art déco

Jelenségek, fogalmak

angolkert
bauxitbeton
dzsentrifikáció

Mithrász-kultusz
További névemlítések

Ángyán József
Berecz András
Karácsony Gergely
Vitézy Dávid

Kivonatos tartalom időkóddal
Az epizódokba dinamikusan bekerülő szponzori üzenetek miatt az időkódok 30-90 másodperccel csúszhatnak az itt feltüntetettekhez képest.
[00:05:37]
Mit jelent az, hogy „építészeti mesemondó”, miért hívja így magát Zubreczki Dávid? Mik azok a „városi séták”? Az Urbanista blog és 100.000 olvasója.
[00:09:25]
A Templomséták Budapesten című könyv és megírásának okai, története: a város bemutatása annak templomain keresztül. Közben: valláskeresés és istenkeresés.
[00:13:45]
Kalandozások a Városliget körül: egy lakáskápolna a Damjanich utcában (a lakásképonák kialakulása a gyorsan fejlődő Budapesten), a felrobbantott Regnum Marianum.
[00:21:25]
A Felvonulási tér története, városi legendák ehhez kötődően. Az alagút, mint népmesei elem ezekben a legendákban országszerte. A Margit-szigeteki elásott harang nagyon is valós története .
[00:25:38]
Hogyan jött létre egykor a Városliget? Hogy került oda, ahol most van?
[00:28:50]
A Városliget és a New York-i Central Park közötti különbségek. Az eredeti terv a Pestet körülölelő „parkgyűrű” létrehozására. A terv elhalásának okai. A parkok a szocializmusban, autóverseny a Városligetben és a Népligetben.
[00:38:45]
A Városliget projekt – és kritikája. Új épületek és a „túlhasználat” réme. A múzeumi negyed és az elszalasztott fejlesztési lehetőség a város más részein. A Városliget korábbi beépítésének története: vásár és raktár a Ligetben.
[00:48:41]
Ami a Városliget mellett van: a pesti “bérházak”, amelyek már nem bérházak, és az ebből fakadó problémák: a nem létező háztulajdonos. A leromlott külcsín, a rehabilitáció nehézségei. Korabeli és mai önkormányzati, állami lakásprogramok.
[00:55:42]
Elszabaduló ingatlanárak a fővárosban, az Urbanista blog egykori ingatlanhirdetéses rovata, extrém lakások, extrém hirdetők.
[01:00:01]
Kiköltözők, beköltözők. A kiköltözés kényszere, de egyben illúziói is. Miképpen nehezednek a belvárosra a szétterülő agglomeráció megoldatlan problémái. Autók, biciklik, parkolók, kerékpárutak: egy apránként megoldható problémahalmaz. Magyarország, mint egyetlen óriási városi agglomeráció. A 15 perces város koncepciója.
[01:09:34]
Mátyásföld, mint jó példa a városhoz szervesen, jó közlekedéssel, saját infrastruktúrával rendelkező „belső” agglomerációra. Mi köti oda Zubreczki Dávidot? A Mátyásföldtől eltérő, fejletlen infrastruktúrájú Budapest környéki agglomeráció problémái. Az ország legrégebbi, mai is használatos kerékpárútja, biciklisparadicsom a Horthy-korszakban.
[01:16:33]
Megoldást jelent-e a kerékpár? Vissaszorítja-e az autók használatát, ha kevesebb a parkoló, ha nagyobb dugó?
[01:22:58]
A belváros rehabilitációja és egy nem feltétlenül jó következmény: dzsentrifikáció. Melyik korszakát éli Budapest? Előtte vagy utána van a nagy beköltözési hullámnak ami máshol az 50-es, 60-as években végbe ment? Globális trendek: többen élnek mint városban, mint falun, és az arány növekszik.
[01:30:16]
Zubreczki Dávid tanulmányai és tanárai a gödöllői Szent István Egyetemen. Az Urbanista blog története. Zenekara: a Boogie Mamma.
[01:34:03]
A „csomagban gondolkodás” kritikája. Mennyire jellemzi ez a politikát? Pártpolitika vs. közpolitika. A budapesti biciklisek kontra autósok politikailag gerjesztett háborúja. Zubreczki Dávid, aki egyszerre dolgozik a Városházának és Vitézi Dávidnak.
[01:39:16]
Milyen lesz a jövő Budapestje? Milyennek lenne jó? Az önvezető, elektromos atutók küszöbön álló forradalma és ennek lehetséges hatása a városra. A Mol-torony és egyéb felhőkarcolók Budapesten.
[01:47:43]
Fenntartásaink a modern építészettel kapcsolatban. Két modern templom a harmincas évekből Budapesten a II. kerületben. Ha a 60-as, 70-es évek modern építészetét tekintjük, nincs-e alapjuk a kritikáknak? A 80-as évek építészeti örökségének megsemmisítése a fővárosban.
[01:59:12]
A világos korszakhatárok hiánya, a modern korai gyökerei. A „Frankfurti konyha”, a kádárkocka. Zubreczki Dávid, illetve az Építészfórum podcastja, az Auditórium. Benne egyik epizódként: a Moholy Művészeti Egyetem rekonstrukciója. A szocreál Magyarországon.
[02:08:51]
A megőrzendő, megújuló, megújítható épületek filozófiája az újrahasznosítható tárgyak analógiájára. Saját lakókörnyezetünk felfedezésének fontossága.

#039 Zubreczki Dávid – Kedvenc helyek a szomszéd utcában

Titel
#039 Zubreczki Dávid – Kedvenc helyek a szomszéd utcában
Copyright
Veröffentlicht

flashback