#020 Tuza-Ritter Bernadett – Egy nő fogságban és a régi álom, amely valóra vált

Veröffentlicht:

Tuza-Ritter Bernadett dokumentumfilmjében majdnem végig egyetlen arcot látunk: a főszereplőét. A nőét, aki fogságban van. Miközben a gonosznak csak a hangját halljuk, csak a kezét látjuk.A rendezőnek a szakemberek azt mondták: ezt így nem lehet, ez így nem fog működni, ebbe bele fog bukni.Nem így lett.Egy nő fogságban, ez a címe annak a filmnek, amelyet Magyarországon az idén mutattak be, és amely már több mint harminc díjat nyert.A film tehát kirobbanó siker.A rendező, az 1981-ben született Tuza-Ritter Bernadett, kamaszkora óta arról álmodott, hogy saját, egész estés filmet készít majd.Húsz évet várt erre, de nem tétlenül: az elmúlt másfél évtizedben sok-sok film stáblistáján tűnt fel a neve, és számos ismert alkotást már vágóként jegyez.Pár éve dokumentumfilm-rendező mesterképzésre jelentkezett. Maris történetét öt perces, felvételi filmnek szánta. Aztán másfél órás műsoridő, másfél évnyi forgatás és világsiker lett belőle.Tehát ebben az epizódban Tuza-Ritter Bernadettel beszélgetek az idei év talán legizgalmasabb, legerősebb magyar filmjéről, a modern kori rabszolgaságról, az egyszemélyes forgatás viszontagságairól, a szabadság kockázatáról, Kis Vukról, az életről, meg mindenről.Linkek a műsorban elhangzó témákhozWikipedia szócikk Tuza-Ritter Bernadettről, rajta részletes lista a filmekről, amelyekben dolgozott.Az epizódban említett pár film a sok közül, amely Tuza-Ritter Bernadetthez köthető (teljes listáért ld. a Wikipedia-szócikket!):Delta (szkriptes)Valami Amerika 2. (ügyelő)Terápia (adatmentő)Hacktion (szkriptes)Razbudi Menja – Wake Me Up (vágó)Ludmila utazása – Just the Way It Is (rendező), a rövid dokumentumfilm a Youtube-on itt elérhető:https://www.youtube.com/watch?v=Yb2EGm_ojawEgy nő fogságban – A filmmel kapcsolatos linkekFRISSÍTÉS: A film megnézhető a Filmio előfizetéses magyar filmoldalonA film Facebook-oldalaA filmet kísérő kampány Facebook-oldalaA film a port.hu-nA film az IMDB-n (a film 2017-ben készült, magyarországi premierje azonban csak idén áprilisban volt)A Hollywood Reporter podcastepizódban idézett kritikája, amely az év egyik legemlékezetesebb „gonosz” karakterének nevezte a film EtájátFilmevetítési időpontokBudapesten, 2019. szeptember 30-án a film vetítésével egybekötött beszélgetés lesz a Magvető Café-ban. Az esemény Facebook-elérhetősége:https://www.facebook.com/events/461634357755200Berettyóújfalun a Makk Kálmán moziban szeptember 20-tól 22-ig vetítik a filmet négy alkalommal.Budapesten várhatóan vetíteni fogja a filmet a Premier Kultcafé, de aktuális időpontokért érdemes figyelni a film port.hu-n elérhető oldalátEgyéb témákA fikciós dramaturgiával kapcsolatban az epizódban említettem Egri Lajos nevét, akinek A drámaírás művészete című könyve az amerikai forgatókönyvírás-tanítás egyik alapmunkája. Ami azonban a történetek felépítése kapcsán a nyelvemen volt, de nem ugrott be az író neve, az Joseph Campbell Az ezerarcú hős című könyve, amely talán sokkal inkább kapcsolódik a témához.A Sundance filmfesztiválról magyar nyelvű szócikket is lehet olvasni a Wikipedián.Bátor csajok a podcastonSzeretnél még olyan nőket hallgatni, akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól? Akik olyan helyre merészkedtek, ahová csak kevesen tennék be a lábukat? Olyan dolgokról, jelenségekről számoltak be, amelyekről többségünk elfordítja a szemét? Akkor ajánlom ezt a két korábbi podcastepizódot:#009 Durica Katarina – Maffiavilág Dunaszerdahelyen és a rendes lányok, akik csendben sírnak#011 Koleszár Adél – A sötétség mélyén a napfényes MexikóbanMűsorjegyzetek[0:04:57]Miről szól az Egy nő fogságban? Hogyan kell érteni, hogy a főhős fogságban van? Hogy bukkant erre a történetre Tuza-Ritter Bernadett?[0:07:27]Mikor derült ki és hogyan, hogy Maris rabszolgasorban, „csicskaként” él? Vita arról, hogy ez tényleg modernkori rabszolgaságnak nevezhető-e.[0:09:24]Eta, a rabszolgatartó miért engedte meg a forgatást? Fizetség a fogvatartónak. A forgatás időtartama. Milyen emberek az „Etáék”?[0:12:51]A fogvatartókkal kötött megállapodás. Az arc nélküli Eta, aki „az év gonosza” lett. A Vuk, mint kielemzett és követett példa.[0:16:04]Tuza-Ritter Bernadett korábbi filmes tapasztalatai, munkái, vágó karrierje. A szkriptelő munkája, tapasztalatszerzés kitűnő rendezők mellett.[0:19:43]Orosz filmekben való részvétel, vágás Moszkvában.[0:21:11]Bernadett első saját kisfilmje, a transzszibériai expresszen forgatott Ludmilla utazása. Mennyiben volt előképe ez a dokumentumfilm az Egy nő fogságának?[0:22:18]Játékfilmes technikák Tuza-Ritter Bernadett dokumentumfilmjében. A fikciós filmnyelv használatának fontossága, filmélmény a dokumentumfilmben.[0:27:17]A játékfilmes szerkesztés, a sűrítés problematikája, a felvett anyag mennyisége. A morális iránytű a filmkészítőben. A valóság újbóli „létrehozása” a vágószobában.[0:29:15]Rontások, hibák: miért fontos, hogy ezek is benne legyenek a végleges anyagban?[0:30:45]Az erőszak rögzítésének kérdése. Van-e határ, amin túl a dokumentumfilmes szemlélő szerepe megszűnik, és nem tolerálhatja a kamerája előtt folyó bántalmazást?[0:32:30]Az apró, ám fontos mondatok, amelyekkel a rendező a szabadság felé terelgette főszereplőjét. Belső erősödés a szabadságot választó döntéshez.[0:34:13]A filmkészítő felelőssége: a kisherceg és kisróka szindrómája.[0:36:40]Forgatás egyedül: ennek technikai nehézségei, lelki gyötrelmei, de egyben szabadsága is. A szakértők tanácsainak elvetése, az egyedüli munka szabadsága.[0:39:52]A másik egyedülség: a lelki teher megosztásának nehézségei. A pszichológiai ismeretek hiánya a dokumentumfilmes oktatásban, ennek szükségessége, haszna.[0:43:03]Milyen felelőssége van a készítőnek a dokumentumfilm „szereplői” iránt a film bemutatása után? Bernadett határai.[0:44:47]A remény vagy szándék, hogy egy megfelelő dokumentumfilmmel változást lehet elérni.[0:45:46]Tuza-Ritter Bernadett technikája arra, amikor lelkileg nagyon lent van: az operahallgatás. A film zárózenéjének megtalálása. Komolyzenei hagyományok”Bernadett családjában.[0:47:55]A hosszú útkeresés a filmes szakmához. Vidéki iskola, sikertelen felvételik. Bajai sváb gyökerek, a kéttannyelvű gimnázium, mint alma mater.[0:50:41]A rendezésig tartó hosszú út előnyei: a vágói munka, mint a filmszerkesztés magasiskolája. „Fejben vágni”.[0:52:09]Hogyan dolgozott Bernadett egyedüli stábként? Milyen technológiával? Az utómunka ebből adódó nehézségei.[0:55:04]A főszereplő filmből való „kibeszélése”. Koncepció vagy fejlemény?[0:57:52]Tuza-Ritter Bernadettnek a főszereplőhöz, Marishoz való viszonya. Annak bizonytalansága, hogy ezt az anyagot egyáltalán nyilvánosságra hozza-e. A film veszélyei, a nyilvánosság miatt vállalt konfliktusok.[1:00:41]A segélyszervezetek diszfunkcionalitása a filmben. Ennek lehetséges okai.[1:05:36]A film befejezésének nehézségei, a fesztiválok miatti szoros határidők, vágás még a külföldi premier után is. Meghívás a Sundance fesztiválra.[1:08:12]Sundance-es élmények, pofavizit és szakmaiság.[1:10:08]„Hogyan nem találkoztam Robert Redforddal?” Lazaság és merevség, és az amerikai közönség, ami mindenért kárpótol.[1:12:11]A film érthetősége külföldön. Tudatos döntések a vágószobában ennek elősegítésére. Az áldozathibáztatás országonként eltérő mértéke a közönség részéről.[1:16:14]A modernkori rabszolgaság globális problémája. Magyar és nemzetközi számok.[1:17:52]Felismerés és szabadulás, manipulációval, beetetés. A rosszba való beleszokási folyamat. Idézet Camus Lázadó emberéből.[1:22:09]Mit szólt a főhős a kész filmhez? Részvétele a világpremieren és más fesztiválokon. Az ismertség népszerűség okozta esetleges nehézségek Maris későbbi életében.[1:25:30]Akkor is befejezte-e volna a filmet a rendező, ha a szökés nem történik meg? A megoldás nélküli szenvedés bemutatásának etikátlansága. A megoldás nélküli történetek működőképtelensége dramaturgiai értelemben.[1:27:20]A hajlaktalanlét veszélye a szökés után: annak rizikója, hogy a fogságból kihozott emberek belebuknak a szabadságba. Az utógondozás szükségessége a rabszolgasorból kiemeltek esetében.[1:31:30]A film nemzetközi sikere, díjai. Finanszírozásának nehézségei, a magyar finanszírozás elégtelensége. A dokumentumfilm-pályázatok furcsasága.[1:34:33]Megnyitott-e ajtókat Bernadett számára a film sikere? Kudarcos MTVA-pályázat.[1:36:30]Tuza-Ritter Bernadett következő filmjének terve.[1:37:37]Vetítési időpontok és helyszínek, várható online változat.[1:39:31]Változott-e Bernadett a forgatás alatt? Mit adott neki a film és annak sikere? A dokumentumfilm, mint fegyver és a változtatás eszköze. A filmet kísérő nemzetközi kampány.

#020 Tuza-Ritter Bernadett – Egy nő fogságban és a régi álom, amely valóra vált

Titel
#020 Tuza-Ritter Bernadett – Egy nő fogságban és a régi álom, amely valóra vált
Copyright
Veröffentlicht

flashback