#017 Tamási Miklós – A Fortepan-sztori, Szent-Györgyi motoron és az Opel Rekord a házunk előtt

Veröffentlicht:

A Fortepan név ma már fogalom Magyarországon. Egykor a váci Forte film- és fotópapírgyár népszerű filmnegatívját jelölte az elnevezés, ma legtöbbünknek más ugrik be, ha azt mondjuk, Fortepan: egy online és ingyenesen elérhető fotóarchívum.Amely kikukázott, kilomizott, felhasználók által beküldött, vagy éppen elfelejtett hagyatékokból, archívumokból kiválogatott fotókkal úgy mutatja meg a magyar XX. századot , ahogy azelőtt senki. A Fortepan fotóarchívumot 2010-ben hozta létre másodmagával az 1970-ben született Tamási Miklós, mindössze ötezer fotóval. Ma, kilenc évvel később a Fortepanon majdnem 120.000 fotó van, a gyűjtemény pedig évente bővül 15-20.0000 képpel.De a Fortepan ma már sokkal több, mint egyszerű fotóarchívum. Magyarország világ vizuális emlékezete.A gyűjtemény olyannyira sikeres lett az elmúlt években, hogy az idén képeiből a Magyar Nemzeti Galériában nyílt kiállítás, amely augusztus 25-ig látható Budapesten.A sikertörténet ellenére a Fortepanban javarészt ma is önkéntesek dolgoznak, ingyen. Kivétel ez alól csak Tamási Miklós, aki a Fortepan egyetlen fizetett alkalmazottja. És aki ma is — ahogy az elmúlt kilenc évben is rendületlenül — saját maga válogatja ki, mi kerüljön fel a szájtra.Ebben az adásban vele beszélgetek képekről, történelemről, a magyar tündérkert elgazosodásáról, vidámról és tragikusról, iszonyatról és groteszkről — az életről, meg mindenről.Szeretnél egy jó könyvet az újságírásról?Még akad pár példány *a podcast műsorvezetőjének* kézikönyvéből!ELSŐ LEÜTÉS – A lényegre törő útmutató az írás és újságírás fortélyairól 420 nagyalakú oldalon.Az interjúkészítésről szóló teljes fejezet INGYEN letölthető!Részletek és könyvrendelés az Első leütés honlapján.Linkek a műsorban elhangzó témákhozAki még sosem barangolt volna arrafelé a neten, itt található a Fortepan fotóarchívum.Az augusztus 25-ig még megtekinthető, Minden múlt a múltam című kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában.A Fortepan képinformációin dolgozó, Fortepan megfejtések Index-fórum.Tamási Miklós korábbi munkahelye, a CEU keretei között működő OSA-archívum.A váci Forte gyár történetéről szól ez a Wikipedia szócikk. Hogy miképpen festett pár éve a bezárt gyár, az látható a 444-en közölt fotó-összeállításon.A Fortepan tevékenységét (is) támogató mecenatúrát szervező cég, a Summa Artium.Szerzők, fotóhagyatékok a Fortepanon, amelyek szóba kerültek az epizódbanHunyadi József, aki magyar írókat, művészeket fotózott – neki köszönhetjük egyebek mellett a Kádár-korban megjelent versantológiák olykor ijesztő portréit (Index-cikk a fotósról képekkel)Bauer Sándor, a Vendéglátás című lap fotósa (Index-cikk a fotósról képekkel)Berkó Pál, a fotóbolt-raktárosból lett fotós (Index-cikk a fotósról képekkel)Kotnyek Antal, a Film, Színház, Muzsika fotósa (Index-cikk a fotósról képekkel)Vajszada Károly, a felvidéki rajztanár (A 444 cikke képekkel)Urbán Tamás, a Kádár-kor perifériájáról tudósító fotóriporter (Index-cikk képekkel)Philipp Tibor – ő Krassó György sógora, mindkettejükről szó esik a műsorban. Róla és Krassóról készült képeiről szól a 444 cikke.[A BRFK helyszínelési képei](http://fortepan.hu/?donor=Budapest Főváros Levéltára / BRFK helyszínelési fényképei)Megemlített könyvek, filmek, kiállításokPapp Gábor Zsigmond és Tamási Miklós dokumentumfilmje: Az ügynök életeForgács Péter Privát Magyarország című dokumentumfilm-sorozataSusan Sontag: A fényképezésrőlCikk a Magyar Nemzetben az Inconnu csoport betiltott, 1986-os, Harcoló város című kiállításárólBerecz János hírhedt sorozata 1986-ból, A velünk élő történelem. Olvasható róla pár mondat a Beszélő cikkébenVivian Maier amereikai fotográfusról egykor én is írtam egy másik blogomonA műsorban is említett, nagyobb magyar fotóarchívumokA Magyar Nemzeti Múzeum Történeti fényképtáraA kecskeméti Magyar Fotográfiai MúzeumAz MTI fotóarchívumaEgyéb linkekKőszeg Ferencet követik a magyar állambiztonság emberei (Demszky Gábor fotói Rajk László oldalán)1954-ben, a vesztes berni döntő után zavargások törtek ki Budapesten. Ezt nevezik „focialista forradalomnak” (is)A Jezsuita Levéltár és Rendtörténeti KönyvtárEzeket a „fotós” epizódokat ajánlom mégAmennyiben érdekel a fotók világa, két korábbi „fotós” podcastepizódot ajánlok még figyelmedbe:#011 Koleszár Adél – A sötétség mélyén a napfényes Mexikóban#005 Dóka Béla – Kuba „speciális” időszaka, a süketnéma utcalány és egy stúdió a pálmafák közöttMűsorjegyzetek[0:05:25]A Fortepan „eredetmítosza”: hogyan született meg a későbbi képarchívum a lomtalanításokon gyűjtött fotókból.[0:07:25]A Fortepan őse: a járműves fotók. A Két ütem című kiállítás a Bukarest téri, elhagyott buszállomáson.[0:09:16]Az „Opel Rekord a házunk előtt” feliratú fotós tasak.[0:10:29]Az eltűnt és távolivá vált polgári, elfelejtett Magyarország képi világa, mint a tárgyi igényesség kora. Nem a múlt, hanem a vágyott jövő: Magyarország, ami „tök jó hely volt”.[0:15:15]Susan Sontag az amatőr fotóról: a szép előtérbe helyezése.[0:16:31]A polgári Magyarország mellett másik motiváció a képek gyűjtésekor: 1956, ami láthatatlan esemény lett a Kádár-korszakban. Krassó György 1986-os, Harcoló város című, betiltott kiállítása 56-ról. Berecz János hírhedt, 1986-os tévésorozata „az ellenforradalomról”.[0:21:44]Tamási Miklós korábbi munkahelye, a CEU-n működő OSA Archívum. A Fortepan 2009-es indulása. Mi az, hogy Fortepan? Hogyan lehetne meghatározni? Kié a kép?( A kép azé, aki nézi.) A szabad felhasználás kérdésköre.[0:26:07]Miért Fortepan lett az archívum neve? A névválasztás története. A váci Forte gyár, az analóg filmgyártás leépülése és megszűnése Magyarországon és a világon.[0:29:07]Kik válogatják a fotókat a Fortepanon? Mennyi kép kerül fel évente és hány képet kell ehhez átnézni? Mekkora időtávot ölel fel a Fortepanon lévő képgyűjtemény?[0:32:57]Miről nincs kép a Fortepanon? Bartók Béla, akiről alig készült fotó.[0:34:06]Hunyadi József fotóhagyatéka híres magyar írok portréival.[0:36:58]Írók, akikről kevés kép van, vagy nincs is kép a Fortepanon: Hajnóczy Péter és Hamvas Béla.[0:37:32]Történelmi események, amelyekről nincs kép. A kommunizmus kép nélkülisége, az eltűnt operatív (állambiztonsági) fotók. Tamási Miklós és Papp Gábor Zsigmond Az ügynök élete című dokumentumfilmje. A kommunista tetthelyekről hiányzó fotók: nincs fotó az Andrássy út 60-ról, Recskről.[0:41:40]A hiányzó képek a magyar zsidóság deportálásáról, gettósításról.A többségi társadalom, amely nem kívánt jelet hagyni az erről szóló fotókkal.[0:46:08]Nincs fotó a berni vesztes döntő után hazaérkező magyar fociválogatottról.[0:47:51]120.000 fotóval a Fortepan jelenleg Magyarország legnagyobb, szabadon hozzáférhető online fotóarchívuma, de mindenképpen a legnépszerűbb. De vannak sokkal nagyobb, zártabb magyar fotóarchívumok: A Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum és az MTI fotóarchívuma.[0:49:18]Mennyiben alakítja a magyarok fejében lévő képet a múltról a Fortepan képeit egyedül válogató Tamási Miklós? „Nem én vagyok, aki kijavítom a történelmet.”[0:50:47]A fotónyersanyag-történet paradoxona: a felbontás és a fotók részletgazdagságának romlása a technika fejlődésével.[0:51:50]Hogyan, milyen képekkel bővül a Fortepan fotóarchívuma? Szerzők, családok, akik „szeretnének benne lenni”.[0:52:57]Mi alapján válogatja ki a képeket Tamási Miklós? Miért nincsenek kikötött kutyák a Fortepánon? Miért van rajta történelmi rettentet, és miért nincs rajta „családi rettenet”?[0:54:54]A BRFK-archívum helyszínelési fotók feldolgozása. Az öngyilkosságról szóló képek kérdése.[0:57:19]A groteszk a kádári Magyarország rendőrségi, honvédségi fotóin.[1:00:08]A Fortepan-kiállítás a Nemzeti Galériában.[1:01:14]Hogyan hagy nyomot a fotókon az adott korszak, az ország társadalmi állapota? Az eszmény, a kompozíció és a rendezettség elvesztése az idők során. A szemét és a tréningruha megjelenése.[1:06:15]Egyre több kép készül el a családról, és egyre kevesebb a világról. A hosszú út a selfiekig.[1:09:16]Történeti fotók, amelyek első blikkre érdektelenek, de történelmi háttértudásunk izgalmassá teszik őket. Kulcsszavazás és képalák a Fortepánon. Képadatoló és képfejtő önkéntesek: a Fortepan megfejtések fóruma.[1:17:29]Bauer Sándor, a Vendéglátás című lap fotói a Fortepanon.[1:17:53]A „képfejtők” legérdekesebb találata: egy ismeretlen szegedi motoros, akikről később kiderült, ő Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudós.[1:19:31]Az emberi agy korlátozott képessége arra, hogy kontextus hiányában felismerje az arcokat. A mesterséges intelligencia, a számítógépes algoritmusok a jövőben segíthetnek a Fortepan-képen szereplők azonosításában.[1:24:33]Felfedezett szerzők a Fortepanon: Berkó Pál, Kotnyek Antal, Vajszada Károly.[1:29:10]A fotókon megjelenő gazdagok, sztárok világa és a szegények világa. Hogyan van jelen ez a két világ a Fortepánon látható képeken?[1:31:40]Urbán Tamás, a Kádár-korszak perifériájának fotósa a Fortepanon. Az első hivatásos fotós, aki teljes életművét szabadon publikálhatóvá tette a Fortepanon.[1:34:28]A Fortepan ingyenessége, a szabad felhasználás modellje.[1:37:22]A sajtófotón kívüli fotótörténet a nyilvánosság elé tárása. Privát, családi fotók a Fortepanon.[1:39:47]A Fortepan és a Creative Commons liszensz. Mire jogosítja fel ez a felhasználót?[1:44:09]Miért nem támogatja a magyar állam a Fortepant? Próbálkozások és kudarcok. A pályázati pénzek hiánya ezen a területen. Deutsch Tamás elutasító válasza.[1:48:12]A Népszabadság fotóarhcívumának sorsa. Hogyan került a fotóanyag az OSZK-ba? Liszkay Gábor telefonja és felajánlása. A Fortepan lehetősége, hogy válogasson az anyagból.[1:51:03]A múzeumok és a 70 év után szabad felhasználásúvá váló fotográfiák. Már létező együttműködések a Fortepannal..[1:53:08]Miért nincs értéke Magyarországon a fotóknak, fotóhagyatékoknak? Mitől lesz műtárgy egy fotó, és miért esik ki a műtárgypiacról a negatív?[1:58:02]Vivian Maier története. Miért nem sikerült őt sem „bejuttatni” a műtárgypiacra?[1:59:28]A magyar múzeumi, közgyűjteményi világ forráshiányossága: nincs, ami felhajtsa a fotók árait a magyar piacon.[2:01:47]Az adományozókkal való foglalkozás időigényessége. A családtörténetek, családi sztorik feldolgozhatatlansága.[2:05:22]A Fortepan körüli önkéntes stáb.[2:07:12]Egy új hagyaték: amatőr fotók a bácskai „hideg napokról”.[2:08:29]„Az emberi szemétség”, ami nem jelenik meg a Fortepanon.

#017 Tamási Miklós – A Fortepan-sztori, Szent-Györgyi motoron és az Opel Rekord a házunk előtt

Titel
#017 Tamási Miklós – A Fortepan-sztori, Szent-Györgyi motoron és az Opel Rekord a házunk előtt
Copyright
Veröffentlicht

flashback