#016 Bódis András – A NER-lovagok lelkivilága és a Válasz Online története

Veröffentlicht:

Bódis András szerintem az egyik legjobb oknyomozó riporter széles e hazában: ha valaki szeretné megtudni, hogyan működnek Magyarországon a pártközeli vagy kormányközeli cégek, offshore-vitézek és NER-lovagok, akkor hozzá bizalommal fordulhatunk.Az 1977-ben született Bódis András 2001-től dolgozott a Heti Válasznál. Mindaddig, amíg a lap 2018-ban meg nem szűnt.Bár a Heti Válasz bezárásának története is kész regény, az ezt követően elindított Válasz Online sztorija nem kevésbé izgalmas és tanulságos.Hogy mi történt a Heti Válasznál a 2015-ös „G-nap” előtt és után, vagy hogy mivel teltek a napok 2018 áprilisát, azaz Simicska Lajos fegyverletételét követően a lapnál, ahol a munkatársak azon dolgoztak, hogy új befektetőt találjanak, nos erről is lesz szó ebben az epizódban.Sokat beszélgetünk természetesen az új Válasz Online-ról is, amelyet a megszüntetett hetilap hat újságírója hozott létre 2018 decemberében, és amelynek Bódis András felelős kiadója. Mindeközben szó esik még a kormányzati propagandasajtóról, innovációról, a média új üzleti modelljeiről, valamint a sajátos magyar politikai berendezkedésről és a NER-lovagok lelkivilágáról is.Szeretnél egy jó könyvet az újságírásról?Még akad pár példány *a podcast műsorvezetőjének* kézikönyvéből!ELSŐ LEÜTÉS – A lényegre törő útmutató az írás és újságírás fortélyairól 420 nagyalakú oldalon.Az interjúkészítésről szóló teljes fejezet INGYEN letölthető!Részletek és könyvrendelés az Első leütés honlapján.Linkek a műsorban elhangzó témákhozA 2018 decemberében indult Válasz Online itt elérhető.A Válasz Online indulását hírül adó cikk az Indexen, valamint egy kicsit bővebb anyag az Átlátszón ugyanerről.Bódis András cikkei a Válasz Online-on.A hvg.hu összefoglalója a Heti Válasz 2018-as bezárásáról.Bódis András korábbi cikkei a 2018-ban bezárt Heti Válasz online oldalán (Jellemzően a print hetilapban megjelent hosszabb írások rövid, online ismertetőiről van szó. Az oldal még archívumként működik, elérhető, de friss cikkek már nem jelennek meg rajta).Az interjúban elhangzik a Péterffy Tamás (Thomas Peterffy) neve, mint aki komolyan érdeklődött a Simicska Lajos által feladni készült Heti Válasz iránt, de akit lebeszélt vételi szándékáról a magyar diplomácia. Az amerikai magyar milliárdossal itt olvasható a Forbes korábbi interjúja.Aki kíváncsi a Simicska Lajos és Orbán Viktor közötti konfliktus hátterére, történetére, a miniszterelnök volt bizalmi emberének, valamint médiabirodalmának önállósodására, majd kormányzati beszántására, minderről szép hosszú és átfogó írást olvashat a Direkt36 újságíróinak tollából a 444-en.A műsorban szó esik a magyar „gazdaglistákról”, mint amelyek nehezen értelmezhetők a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. A magyar Forbes 2018-as gazdaglistája itt megtekinthető. (Az első helyezett: Mészáros Lőrinc.)A magántőkealap „az új off-shore”. A tulajdoni viszonyok elrejtésére használt konstrukcióról a podcastepizódban is szó esik. Ez itt a hvg.hu összefoglalója a jelenségről.(Megjegyzés: 2015 februárjától 2018 januárjáig a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyetteseként dolgoztam, amely lap hasonló utat járt be a Heti Válaszhoz. Nyilvánvaló tehát – pozitív – elfogultságom a Válasznál dolgozók irányában, de hát ezt bizonyára megbocsátja majd a hallgató.)Ha tetszett ez a rész, ezeket az epizódokat ajánlom még„Újságírós” podcastepizódok:#001 Lukács Csaba – A Magyar Hang szerkesztőségében felgyújtott ezer dolláros csekk és Kim Dzsongun tábornokainak extázisa#009 Durica Katarina – Maffiavilág Dunaszerdahelyen és a rendes lányok, akik csendben sírnak#012 Jászberényi Sándor – A haditudósító és a lélek legszebb éjszakájaMűsorjegyzetek[0:04:54]Miért nincs főszerkesztője a Válasz Online-nak? Ha nincs, mit csinál ott Bódis András?[0:05:49]A Válasz Online előzménye a Heti Válasz. A lap bezáratása utáni „gondolkodás”. Az internetes magazin melletti döntés okai, céljai, üzleti modellje. A jól megírt, hosszú cikkek népszerűsége a neten.[0:09:41]A Heti Válasz önállósodásának története a Simicska Lajos és Orbán Viktor kenyértörése („G-nap”) előtt és után. A Heti Válaszhoz befutó kormányközeli ajánlat új lap létrehozására: „Hagyjátok ott a Lajost, és csináljatok egy új lapot!” Az ajánlat visszautasítása.[0:12:48]Az új lap létrehozása ellen piaci érvek is szóltak, illetve hogy Schmidt Mária felügyelete alatt készült volna.[0:13:45]Borókai Gábor főszerkesztő Simicska Lajosnál. Egy lap, amelynek tartalmába nem szólt bele a tulajdonos.[0:15:50]Az új Válasz Online esélye: közéleti közösség nélkül maradt egy csomó ember.[0:17:26]Simicska Lajos a választás után:„Hozzatok egy befektetőt, és akkor eladom neki.” A kísérlet kudarca. Péterffy Tamás (Thomas Peterffy) amerikai magyar milliárdos érdeklődése és diplomáciai eszközökkel való eltántorítása. A lap bezárása.[0:19:43]A végkielégítések kifizetésének elmaradása, ennek cinikus okai.[0:22:36]Az új Válasz Online-ban hat állandó munkatárs dolgozik, de a Heti Válasz volt főszerkesztője, Borókai Gábor nincs köztök, Miért nincs?[0:25:43]Miért nincs hirdetés a Válasz Online-on? Politikai okok és az üzleti modellből adódó okok. Tartalmi megfontolások, az előfizetői-támogatói rendszer.[0:27:54]Miért nincs szerkesztősége a Válasz Online-nak?[0:28:37]A tervezett nulla forintos hirdetési bevétel ellenére kezdenek jelentkezni hirdetők is.[0:30:43]Sikeresnek tűnik-e eddig a kitalált előfizetői-támogatói modell? Hány előfizetője van ma a Válasz Online-nak.[0:32:44]Bódis András szerint “jobb híján”, néhány kivételtől eltekintve, az előfizetéses modellhez fog eljutni a független magyar média. Ennek politikai és gazdasági okai.[0:34:01]Nem inflálódott-e el az előfizetéses modell azután, hogy Magyarországon már mindenki kér? Lassan szegény felhasználó azt sem tudja, hány dologra fizetett már elő. Az olvasókért folytatott verseny előnyei, innovációs nyomása.[0:36:19]A szinte korlátlanul bővíthető előfizetői piac Magyarországon.[0:37:00]Az ideológiai alapon, államilag finanszírozott média és az olvasók által finanszírozott független média. Mitől jobb az utóbbi?[0:39:00]Hogyan jöhetett létre az a rendszer, ahol az állam irányítani tudja, hol jelenjenek meg, és hol ne jelenjenek meg hirdetések a médiában? A NER üzleti modellje. Simicska Lajos és Puch László találmánya, az állami megrendelésre szakosodott “járadékos” vállalatok egyre bővülő köre.[0:41:21]Mészáros Lőrinc előkelő helyezése a „gazdaglistán” és ennek üzenete. A NER lényege: a miniszterelnök egyben a legnagyobb munkáltató is Magyarországon.[0:42:18]Kik azok a NER-lovagok? Mi van az ő fejükben? Hogyan gondolnak a saját tevékenységükre? Miért nem tekinthetők üzletembereknek?[0:48:21]Offshore cégek és lenyomozhatatlan hátterű cégek, tulajdonosok ebben a rendszerben. A rendszer, amely egyszerre alkotmányellenes és egyszerre szembe is megy azzal, amit a Fidesz korábban, még ellenzékben képviselt.[0:50:24]A “magántőkealap”, mint fideszes találmány a tulajdonos elfedésére. A konstrukció, ami nem kompatibilis a tőzsde világával és az ebből adódó anomáliák, nehézségek, kockázatok.[0:55:15]A kormányzati média teremtette lehetőség: a monolit struktúrák, amelyek előhívják a startup-szerű kezdeményezéseket. “Uralni lehet a pillanatod, de minden alkotó energiát lenyomni, az képtelenség.”[0:58:15]Mennyire törzsi kultúra Magyarország? Van-e helye olyan médiának, amely nem kötődik a nagy szekértáborokhoz? Létezik-e az az olvasótábor, amit a Válasz Online megcéloz?[0:59:23]A kormánymédia legnagyobb hibája. A kormányoldali sajtó gyászos teljesítménye.A Figyelő esete, mint állatorvosi ló.[1:02:22]Összeomló sajtófinanszírozási modellek, figyelemválság és clickbait. Sikeres lehet-e a Válasz Online egy ilyen üzleti-politikai környezetben?[1:06:54]A Válasz Online és Bódis Andrásnak a bulvárhoz való viszonya.[1:09:04]Bódis András az oknyomozó újságírás lényegéről és a helyi ügyekben bevethető eszközrendszeréről. A budapesti Feneketlen-tónál megakasztott építkezés, mint példa. Optimizmusának oka.[1:14:39]Honnan jött Bódis András késztetése arra, hogy újságíró legyen? Miért nem lett politikus? A rendszerváltás utáni politika hiteles vagy tisztelhető alakjai.[1:19:00]A 2002-es MSZP-győzelem, mint vízválasztó a politika „professzianizálódása” szempontjából. Miért üresedett ki a helyi politika? Miért katasztrófa ez az országos politika szempontjából is?[1:21:50]Van-e esély ebből a lelketlenné vagy túl technikaivá vált politikai környezetből szabadulni?[1:25:24]A Fidesz-kormányzás, mint az olvasni tudás és olvasni akarás felszámolásának kormánya, a celebek intézményesítésének kormánya.[1:26:11]Bódis szerint nehéz arra válaszolni, hova szeretne eljutni a Válasz Online fél éven belül, mivel az őszi önkormányzati választás után ismét nagy változások várhatóak: “jelentős darálásba” kezd a hatalom. Az Index becsukásának és az RTL feletti ellenőrzés átvételének kormányzati forgatókönyve.[1:28:21]A kontroll alatt lévő sajtó. Miért tekinthető a Népszava kormányzati kontroll alatt lévőnek? Hogyan függ ez össze az orbáni rendszer lényegével?

#016 Bódis András – A NER-lovagok lelkivilága és a Válasz Online története

Titel
#016 Bódis András – A NER-lovagok lelkivilága és a Válasz Online története
Copyright
Veröffentlicht

flashback