ÖTKARIKÁS SZEMEK - „A sok csúcsrajáratott között csak az tud nyerni, aki képes másokon keresztül taposni”

Veröffentlicht:

Az Ötkarikás szemek negyedik olimpiai kibeszélőjében megállapítottuk, hogy Milák Kristóf úgy gyorsul, mint egy Ferrari, s hogy Kenderesi Tamás is úgy gyorsul, mint egy Ferrari. Beszéltünk arról, hogy Hosszú Katinka 200 vegyesen döntőbe verekedte magát, és igyekeztük értelmezni visszalépését 200 pillangón. Méltattuk a 19 éves Vas Kata Blanka negyedik helyét a hegyikerékpárosok versenyén, szomorkodtunk női kéziseink vereségén, örvendeztünk férfi pólósaink különös és kötelező győzelme felett. Az edukációs fél percben felelevenítettük, Oroszország helyett miért Orosz olimpiai csapat szerepel a játékokon. A főszerkesztő Pető Péter, a sportos Kálnoki Kis Attila, valamint az őket kérdező Nagy József fülbe harapással és fülbemászó dallamokkal zárt.

ÖTKARIKÁS SZEMEK - „A sok csúcsrajáratott között csak az tud nyerni, aki képes másokon keresztül taposni”

Titel
ÖTKARIKÁS SZEMEK - „A sok csúcsrajáratott között csak az tud nyerni, aki képes másokon keresztül taposni”
Copyright
Veröffentlicht

flashback